Vadon live

Szeretettel köszöntök mindenkit a gémek erdejében. Ezt a projektet a Vadon Egyesület 3 éven át készítette elő, hogy végre ma, 2019-ben a tavasz első napján, az erdők világnapján hivatalosan is elinduljon.

Sok megfigyelés és kutatómunka után úgy döntöttünk, hogy egy olyan életteret teszünk láthatóvá a nagyvilág számára, amely nem mindennapi betekintést ad, nem csupán egy fészek eseményeibe, hanem egy madártelep életébe. Nem hétköznapi látvány egy gémtelep a fenyőfák tetején és mindez egy falu közvetlen közelében. Így nem csupán a gémek életében gyönyörködhetünk, hanem részesei lehetünk annak a látványnak, ahogyan a gémek látják a település életét. Láthatjuk majd az udvarlás, a párzás, a fészekcsinosítás eseményeit. Ott lehetünk, amikor majd megrepednek a tojáshéjjak és új élettel telnek meg a fészkek. Láthatjuk a fiókák felnevelésének fáradságos munkáját. Drukkolhatunk mindenik apróságnak, hogy sikeresen vegye az élet első nehézségeit. A szemünk előtt fogják erősíteni szárnyaikat, hogy majd a tél közeledtével útra keljenek magukban Erdővidék és Bibarcfalva látványával és a visszatérés igéretével.

A település neve tehát Bibarcfalfa, az ásványvizeiről, a Szent László király dicsőséges tetteit ábrázoló freskójáról és Tiborc váráról híres székely falu. A Bartalis Ferenc nevét viselő iskola lett a technikai központ. Reméljük a gyerekek is büszkék lesznek arra, hogy az ő iskolájukból jut el a gémek látványa a világ minden tájára.

A gémek erdeje projekt nem valósúlhatott volna meg a következő támogatók, munkatársak és barátok segítsége nélkül:

  • Magyarország Kormánya - Bethlen Gábor Alap
  • Sepsiszentgyörgy Önkormányzata
  • Barót Önkormányzata
  • Gaál Mózes Általános Iskola - Barót
  • Bartalis Ferenc Elemi Iskola és Óvoda - Bibarcfalva
  • Szabó Miklós - Bibarcfalvi Közbirtokosság
  • Tóth Zsolt Marcell - Filmdzsungel Stúdió
  • Magyar Csaba - Filmdzsungel Stúdió
  • Tóth Piró
  • Mihály Aba Márk
  • Babos Attila - Vadon Egyesület
  • Vinkler Tivadar - Vadon Egyesület
  • Cseresznyés Szilamér - Alpin Construction
  • Nyikó István - Alpin Construction
  • Benkő Richárd - Alpin Construction

 

Kívánom, hogy érezzék otthon magukat a Gémek Erdejében/

Demeter János
a Vadon Egyesület igazgatója